
KÖTÖTTPÁLYÁS SÓLYARENDSZER
Könnyű használat
A sínpáron mozgó motoros csörlővel működtethető kiemelőrendszer, mely a sólyából és a sólyakocsiból és a csörlőoszlopból áll. A kocsi felvezeti magára a hajót, a távirányítású csörlő pedig könnyedén kiemeli azt.
Tárolásra alkalmas
A sólyakocsi a rendszer állandó részét képezi, melyen egész évben szárazon tárolhatja vitorlását, motoros hajóját, csónakját, vagy más vízi járművét. A ponyvalekötési pontokkal télen is biztonságban van a hajója.
Masszív konstrukció
A sólya és a kocsija egy összehangolt szerkezetet alkot, biztosítva a tartósságot. A horganyzott acél szerkezet járműveit teljes élettartamuk alatt kiszolgálja, és a kiegészítőkből is a legjobb minőséget válogatjuk ki.
Mobil ott, ahol kell
Míg a parkoló és a rámpa szakasz talajcsavarokkal fixen rögzül a talajba, a sólyázó szakasz felhajtható és szétszedhető, valamint tüskés talpakkal ül a mederaljzaton. Ennek megfelelően mobilnak minősül, és a szigorúbb vízügyi szabályozásoknak is meg tud felelni.
Környezetbarát
A horganyzott acélszerkezet semmilyen módon nem szennyezi a vizet, a talajcsavarok ráadásul teljes mértékben eltávolíthatóak, így nem terheli a környezetet. A hajó ugyanakkor szárazon áll, így használaton kívül semmi sem szivároghat az élővízbe. A tartós kialakítás és a minőségi anyaghasználat mindemellett hosszú évekig nem igényel karbantartást - a környezetvédelem egyik alapvetése pedig, hogy amink megvan, azt minél tovább használjuk, így csökkentve a hulladéktermelést.


SZERKEZETI FELÉPÍTÉS
02. Sólyakocsi
A hajóra szabott egyedi kocsi, gyártmányterv vagy felmérés alapján
Siklócsapágyas nagy teherbírású tömörgumi kerekek
BACELL™ zártcellás EVA hab fenderekkel és Thermowood alátámasztással ellátott terelőoszlopok
A hajó statikájának megfelelően elhelyezett csuklós PVC görgőpárok
Hevederes kézicsörlővel és PVC orrvillákkal felszerelt orroszlop
Takaróponyva-rögzítő szemekkel ellátva
03. Elektromos csörlő
12v/24v-os vagy 230v-os, távírányítású elektromos csörlő
Esővédő házzal
Talajcsavaros alapozással
Horganyzott acél sodronnyal
01. Sínrendszer
Horganyzott acél szerkezet
Három szakaszból áll:
- Felső szakasz - parkoló
Talajcsavaros alapozás, csapolási és ékelési pontokkal
- Középső szakasz - rámpa
Talajcsavaros közbenső megtámasztás
- Alsó szakasz - sólyázó
Az iszapra felülő széles talpakkal, elcsúszást gátló tüskékkel. Az első szakasz felhajtható, a szükség szerint további szakaszok leszedhetőek